Korábbi zarándoklataink
2017 - "Legyenek mindnyájan egy"
Ökumenikus zarándoklat az egyházak megbékéléséért
Július 16-21. Ménfőcsanak - Pannonhalma - Bakonyszentlászló - Bakonybél - Nagytevel - Pápa
"[...] Krisztus egyháza az úton járók közössége - erre az eredendő életformánkra csodálkozhatunk rá, és élhetjük azt át egészen konkrét módon.
Tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk, amíg reménységünk szerint valósággá válik Krisztus imádsága: "legyenek mindnyájan egy". De addig is,
míg ez megtörténik, felelősségünk és feladatunk, hogy munkáljuk a békességet, és gyógyítsuk a szétszakítottság, a félelmek és az előítéletek okozta sebeket. [...]"
A zarándoklat teológiai alapvetése és ily módon a naponkénti csoportbeszélgetések témája a négy Sola köré épült: sola Scriptura, sola Fide, sola Gratia,
solus Christus, majd a hozzájuk kapcsolódó ötödik: Soli Deo Gloria a reformáció felismerései nyomán kikristályosodott, és így a protestáns teológia
alapelvévé vált gondolatok. A Reformáció Évében ezek voltak azok, melyek "lépteinket irányították".
Az egyes napi témák: 1. Sola Scriptura - 2. Sola Fide - 3. Kiengesztelődés, megbékélés - 4. Sola Gratia - 5. Solus Christus
2018 - Az emmausi tanítványok
Július 16-22. Bakonybél - Városlőd - Nagyvázsony - Szentbékkálla - Nemesgulács - Rezi
"Az ember „homo viator”: szüntelenül úton járó, útközben élő teremtmény. Keresztényekként, Istenre vágyódó emberekként vándor létünk arra tanít minket, hogy őszintén és bizalommal járjuk utunkat a velünk vándorló Isten nyomában, az „állandó változások” között.
Ez alatt az egy hetes zarándoklat alatt erre az eredendő életformánkra csodálkozhatunk rá ökumenikus nyitottsággal a megismerés örömében és egymás elfogadásának lelkületével. És így azt valóságos, egészen konkrét, testi-lelki élményként élhetjük majd át. Ebben segítenek minket a közös áhítatok, elcsendesedések, elmélkedések, s a beszélgetések: gondolataink, érzéseink egymással való megosztása.
Tavaly Luther Márton megújulást hozó küldetése és a reformáció értékei, lelki-szellemi öröksége volt a témánk, idén a Krisztussal és az egymással való találkozás tapasztalataira figyelünk zarándoklatunk során. Az emmausi tanítványok Jézussal való útja (Lk 24) lesz a vezérfonalunk, e történet alapján tárul ki majd előttünk zarándoklatunk lelki-teológiai üzenete.
Ez a zarándokút összeköt egymással tájakat, településeket Bakonybéltől Nagyvázsonyon át Reziig. Összeköt minket egymással a közös úton járás tapasztalatában. Ám legfőképpen a Szentháromság - Egy Istennel köt össze bennünket, aki maga a Szeretetben megvalósult teljes Közösség.
Akik majd – különböző keresztény felekezetek tagjaiként - együtt zarándokolunk naponta 20-25 km-t, tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk, amíg reménységünk szerint valósággá válik Krisztus imádsága: „legyenek mindnyájan egy”. De addig is, míg ez megtörténik, felelősségünk és feladatunk, hogy munkáljuk a békességet, és gyógyítsuk a szétszakítottság, a félelmek és az előítéletek okozta sebeket.
Az a reménységünk, hogy egység-keresésünkön áldás lesz e közös út alatt: személyes és közösségi élményeink nyomán pedig rácsodálkozhatunk arra, hogy Krisztus életünk állandó útitársaként szüntelenül velünk vándorol, és összekapcsol minket egymással is.
A zarándoklat teológiai vezérfonala az emmausi tanítványok történetére alapozódott. A bejárt "ívet" a 4(+1) "asztal" üzenete adta: tapasztal, vigasztal, marasztal, magasztal, majd újra tapasztal.
"[...] És ezzel a tapasztalattal indulhatunk vissza, Jeruzsálembe. Oda, ahol várnak ránk, ahol még dolgunk van. Ahol tapasztalatainkkal, megvigasztaltságunkkal és örömünkkel jelen tudunk lenni mások számára, más emberek életében.
Az Ünnep felhajtóerejéből élünk. Mögöttünk van minden, s ebben az utolsó tapasztalatban minden értelmet nyer. Összeáll a kép, ahogyan a kaleidoszkópba beletekintünk: a kis tapasztalat-szemcséink, üvegdarabkáink gyönyörű mintázatot rajzolnak ki előttünk. [...]"
Az egyes napi témák az emmausi tanítványok történetére felfűzve: 1. Tapasztal - 2. Vigasztal - 3. Marasztal - 4. Magasztal - 5. Tapasztal 2.0
2019 - Áldások útja
Július 14-21. Bakonybél - Bakonynána - Bodajk - Mór - Pusztavám - Várgesztes - Tatabánya
A hét témája: ÁLDÁS - Gondolatok a legősibb szentségről
Áldásos tevékenység, áldott, jó ember, áldatlan állapotok, áldomás, gyermekáldás, "áldás, békesség": ezek a kifejezések, szófordulatok számtalanszor visszaköszönnek mindennapjainkban. Sokszor
nem is tudatosítjuk magunkban, hogy e szavaink arra a nagyobb Valóságra reflektálnak, amelyben mindnyájan "benne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,28), és amelyben felismerhetjük
Isten gondviselő, megtartó Jelenlétét.
Az ember legeredendőbb tapasztalatai az érintések és a szavak. Amikor kisgyermekként eszmélődünk, a másokhoz kapcsolódásainkban az a legközvetlenebb élmény, hogy megérintenek minket, szólnak hozzánk, és mi is szólhatunk másokhoz. Ez az „alapélmény” jelenik meg az áldásban. Az áldás valójában a legősibb szentség.
Már évezredekkel azt megelőzően, hogy a zsidóság és a kereszténység tradíciójában megjelenne az áldás, az archaikus korok emberei sejtik és tudják a jó szavak erejét, de ugyanúgy ismerik a hiányt, azt, hogy a rossz szavak és a rosszkor, rossz helyen megnyilvánuló tettek szembe mennek ezzel a minőséggel.
Mélyen bennünk él annak felismerése, ősi tudása, hogy az áldás átélésekor az ember egy különös, „sűrített” időben és térben találja magát, átmenetileg kilép megszokott világából, egészen másként él, és másként látja az életet, az életét. Az áldás dinamikussága titokzatos, „kettős természetében” rejlik: az áldásban szervesen egybetartozik a teremtő szó és a kézmozdulat. Az áldás-rítusok kimondott szavakból és tettekből állnak össze, így vezetik be az embert a szenttel való találkozás tapasztalati valóságába.
Az áldás, lényegét tekintve egyetemes: olyan „közös nyelv”, amelyen szót értenek egymással nagy vallási tradíciók követői, különféle spirituális utak képviselői. Egy jó szó, amit egy szeretetteljes mozdulat kísér, még azokat is megérintheti, akik nem mutatnak érdeklődést és érzékenységet vallás vagy teológia iránt. Az áldás ősi szentsége abban áll, hogy visszavezeti az embert élete eredőjéhez, forrásához: a Szeretethez.
Aki átéli az áldást, abban újra tudatosul ez az eredendő Kapcsolat. Ez az összekapcsolódás azután az ember életminőségévé lesz: bizalommá, békességgé, reménnyé és hálává. Az áldást átélt ember pedig útra indul, hogy ő maga is áldásközvetítővé, áldás-ajándékká válhasson mások számára…
A napi témák: 1. Teremtés és áldás - 2. Jákób - küzdelem az Áldásért - 3. Pusztai vándorlás - az út az áldás! - 4. Ruth - Az Áldás: a másik ember - 5. Jézus gyógyító útjai - 6. Jézus passiója - 7. A Feltámadás áldása
2020 - A megbékélés útja
Augusztus 9-16. Bakonybél - Városlőd - Nagyvázsony - Tihany - Csopak - Litér - Pétfürdő
A hét témája: A megbékélés útja - József története és a nagy "V-mintázat"
Mottó / Popper Péter beszélgetése Pilinszky Jánossal, a költővel:
A valóságban – mondta Pilinszky –, az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti (pszichológusok) úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.
1. Oázis:
A kiindulópont: az otthon – ez egy igazán védett, békés hely József számára. Ez a gyermekkor világa, ahol ő a „papa kedvence”. Ám József különös álmaival, különcségével a testvérek szemében mindinkább tüske és zavaró tényező. Viselkedése békétlenséget szül: irigységet, rivalizálást, haragot. Meddig tartható fönn ez az áldatlan állapot?
2. Elindulás:
Ahogyan a jó mesékben, ennek a történetnek a cselekményszövésében is fontos elem a kilépés a megszokottból, a kockázatvállalás és a nyitottság a változásra. Amikor a régi már szűk, szorít, akkor felismerjük: indulnunk kell, hogy felnőtté, éretté váljunk. Ezt nem úszhatjuk meg. Az elindulás nem mindig önkéntes alapon történik. Feladatot kapunk, emberek nyomába szegődünk – József is elindult a testvérei után. Nem sejtette, hogy amikor kilép az ajtón, örökre elhagyja az oázisát, az otthonát… Vajon hazatalál-e mégis a szó valódi értelmében? Vajon eljut-e oda és oda jut-e el, ahova indult? Békére talál-e majd?
Az út – tudjuk - maga a szüntelen Változás. Mindenkinek külön, saját útja van Istennel – és az élettörténetünkben ott vannak, ott maradnak Isten szeretetének lenyomatai... Mert velünk vándorol.
3. Kút:
A pusztában a lét a tét. Meghalni vagy életben maradni? Ez itt a kérdés. A történetem, a múltam, a félelmeim, a mélységeim kútja magába zár? Vagy mégis van k(i)út? József számára volt második esély: végül felhúzták abból a kiszáradt kútból. Folytatódott az útja, de valamit otthagyott a pusztában: az addigi életét és a tettük miatt bűntudatot érző testvéreit is…
Mélységes mély a múltnak kútja. Sok titkot rejt. Félelmeket, sebeket, magányt – de talán reményt is ad. Mert ahol a sebzettségünk, ott van az erőforrásunk is. A kútban olykor benne van az élet vize. Amikor belekerülünk, azt tapasztalhatjuk meg, hogy ott, akkor jelen van Isten, s az Ő kezébe kerülünk: a szeretet, elfogadás védett terébe.
4. Az ismeretlen:
Józsefet fűszerkereskedők vették meg. Identitás nélkül, méltóság nélkül érkezett meg Egyiptomba, ebbe az idegen világba. Itt kezdődik számára a felnőtté válás nagy kalandja. Egy ismeretlen mindig félelmet szül. Ám éppen ebben az új világban bontakozhat ki végre a tehetsége, kreativitása, és ezzel sokak számára hoz majd áldást. Persze, ahogy lenni szokott, a sikerek és a kudarcok együtt, „párban” járnak József történetében is. Ez az életünk lüktetése – „vvvv” mintázata. A hullámzás az élet velejárója. Nemsokára újra elérkezik egy mélypont: a börtön „mélye”. Aztán a várakozás, reménykedés. És végül a fordulat. A mélységből szédítő magasságba vezet az út József számára: a birodalom második embere lesz. Vajon mit kezd a hatalmával, lehetőségeivel? Mit kezd az életével?
A kapcsolataink, döntéseink, és az, hogy kihez vagyunk lojálisak, mi az értékrendünk, konfliktushelyzeteket szül. Küzdenünk kell az igazságért. És vállalnunk kell a következményeket. Vállalnunk kell a felelősséget – magunkért és másokért. Ám ezekben a dolgainkban sohasem maradunk egyedül.
5. Viszontlátás:
Mi van akkor, ha jóval fizetünk a rosszért? Ha sérelmeink fölé helyezzük felelősségünket? Ha mégis találkozni akarunk a múltunkkal, az életünk mindeddig betemetett kapcsolat-szövedékével? Ezzel megtörjük a gyűlölet szüntelenül ismétlődő mintázatát, és a látszatok helyett a valóság felé tekintünk. József történetében ezt a változás-mozzanatot a kistestvér: Benjámin zsákjába rejtett ezüstserleg jelképezi. Furcsa ötletek, különös játszmák és kemény próbatételek egy jó végkifejletért… József a cselekedetével haladékot kér és teremt magának. József a saját részével is szembenézett ebben a történetben. Talán igaz: végső soron mindig azért megyünk el, hogy végül hazatérjünk?
Fontos a találkozás, a szembesülés. Nemcsak a sebbel nézek szembe: azzal is, akit én megsebeztem, és azzal is, aki engem megsebzett. Ez a kiengesztelődés útja. Így gyógyulhat az „elidegenedett” szívünk, és lassanként felülkerekedünk az előítéletünkön, berögzült gondolatainkon, amiket annyira igaznak hiszünk.
6. Megbocsátás:
Lehet-e egy ilyen kalandos, mélységeket és magasságokat bejáró történet vége a valódi kiengesztelődés? József hosszú utat tett meg, amíg megérlelődött benne a megbékélés és megbocsátás késztetése. Le kellett győznie a sérelmeit, haragját, és ezzel lassanként felismerte: a történtek ellenére is eredendően és végérvényesen összetartozik azokkal, akik a családját, a gyökereit és az otthont jelentik. A József-történet nem egy-két rövid hét cselekményét beszéli el: sok-sok évig tartó, embereket formáló folyamat ez, ami alatt minden szereplő változik.
Az esetek többségében nem tudunk azonnal megbocsátani annak, aki vétett ellenünk, hanem inkább csak elkezdünk neki megbocsátani. És mások is bizonyára így vannak ezzel, ha nekünk kell megbocsátaniuk. Ám fontos, hogy ne maradjon félbe ez a folyamat. Nem az idő önmagában oldja meg a dolgokat, amikor megbocsátanivaló van. Az emberi szándék és Isten irgalmassága kell hozzá.
A megbocsátás ereje az egyik legtitokzatosabb erő, amely igazi változást munkál az emberi életben. És ez végül elvezet a békességig. A megbocsátáshoz mindig hozzátartozik a kiengesztelődés és a jóvátétel aktusa is. Ez vezet a sebek gyógyulásához; ahhoz, hogy végül elengedjük a haragunkat, a sértettséghez való jogunkat. A halottaknak és az élőknek is meg kell bocsátani.
7. Megmenekülés:
A szeretet és a szenvedés az a két nagy beavatás-tapasztalat az életünkben, amelyek nyomán megtanulunk lassanként emberré válni. József is így lett a történet végére megbocsátó, békéltető, megbékélt ember. A neve ezt jelenti: „van tovább” vagy „folytatás következik”. Ezért aztán élete a reményről is tanúskodik; arról, hogy egyáltalán nem hiábavaló, amit menet közben, az utunk során átélünk.
Szenvedés és szeretet: s a kettő metszéspontja az irgalom. Ez az irgalmasság Isten valóságos, igazi természete. És ez a Menedékünk. Megbékélni Istennel: az életünk legfontosabb kihívása és valódi gazdagsága. Ez a mi oázisunk, az igazi otthonunk. Ide vezet az Út. A megmenekülés, gyógyulás itt kezd el megmutatkozni. Tovább tudunk lépni az élet felé.
„Mondd el fiaidnak (leányaidnak)…” (2Móz 13,8): ez a felhívás jól összefoglalhatja a héten bejárt utat. Nem csupán önmagunkért zarándokoltunk, indultunk el és haladtunk lépésről lépésre a megbékélés folyamatában. A Megbékélés átszövi a jelent és egybefűzi vele a jövőt, és aztán „beleszereti” magát a múltba. Így lesz teljessé a Történet.
(A szöveget a feldolgozást segítő kérdések és bibliai szakaszok egészítették ki a zarándokfüzetben.)
[szöveg: Varga Gyöngyi, képek: biM, Engler Helga, dr. Hamar Sándor, film: Zátrok Ágnes]